Itthon vagyok egymagamba', tanulok, de nem eleget. Elbusongok a levelező oktatáson, hogy mily kevés alkalom van bejárni, tanulni meg az ember úgyis csak vizsgaidőszakban szokott, kár erre mindig félévet várni, le lehetne fele ennyi idő alatt zavarni az egészet, még a komplex típusú vizsgákon is jobban emlékeznénk arra, amit fél-egy éve magoltunk utoljára. Nameghogy milyen jók is voltak anno az egyetemi jegyzetek... Annyi a kötelező irodalom, mint csepp a tengerben, fel van sorolva 20 könyv, mindegyikből 30 oldal megjelölve... Ennek negyede sincs meg a neten. Hol van nekünk időnk heteket a könyvtárban keresgélni... Meg ez a nyelvezet. Bakker annyi az idegen szó, tegnap kikeresgéltem őket, mára elfelejtettem. Az akadémikusság megkövetelése egy olyan szakágban, ahol akkora a szakemberhiány, mint a miénken. Egyáltalán, miért kell nekem ezt a sok buzi idegen szót megtanulni, hogy aztán a szülőknek úgy mondhassam el a probléma lényegét, hogy tutira ne értsék??

De azért 1 jó tapasztalatom volt ám ma. Olvasom Theo Peters könyvében, mit érez egy autista, be is másolom. "ha valaki azt mondja otthon: "holnap elmehetnénk bevásárolni" vagy azt, hogy "majd meglátjuk, mi történik", úgy látszik, nem realizálja, hogy a bizonytalanság nagyon sok belső stresszt okoz nekem, és hogy állandóan dolgozom - kognitív értelemben - azon, hogy mi fog, és mi nem fog történni. Az eseményekkel kapcsolatos határozatlanság más dolgokkal kapcsolatos határozatlanságra is kiterjed, így például arra, hogy a tárgyakat hova kell tenni vagy hol találhatók meg, vagy hogy az emberek mit várnak el tőlem. Azt hiszem, hogy a körülöttem levő világ meg nem értéséből származó zavarodottság okozza az összes félelmemet. Ez a félelem azután magával hozza a visszahúzódás iránti igényt."

Köszönettel tartozom a skót rokonságnak és legfőképpen kedves anyósomnak, hogy saját bőrömön segítettek megtapasztalni, milyen az, ha az ember autista... Hogy a nyelvet sem bírom teljesen, főleg nem skót akcentussal, az csak az egyik rész. De hogy sosem tudtam, ki jön, hová megyünk, ha volt is terv, az mindig megváltozott, bármit csináltam, nem úgy kellett, ha csináltam valamit, az volt a baj, ha nem akkor az. Mikor meg már csak azon voltam, hogy láthatatlanná váljak, hát akkor meg aztán főleg... Produkáltunk ám viselkedésproblémát is. Flórival este a szobánkban olyan hangosan nevettünk egyszer, hogy kedves anyósom kénytelen volt berontani és leugatni a fejünket miheztartás végett.

Szóval picit megtapasztalhattam, milyen nehéz is egy autizmussal élő élete... Nagyon nehéz.