Eszembe jut párszor, hog a nem túl sűrűn látogatott naplómba a jelenkori eseményekről is kellene pár szót írni. Igaz, hogy öregszem és a napokat már visszafelé számolom, ömlengek meg nosztalgiázok meg bölcselkedem... de azért a világ mégiscsak forr körülöttem és nagy eséllyel ez még csak a kezdete valaminek és lesz ez még így se.

Szóval az újkori népvándorlás, ami központi helyünk okán rajtunk is keresztülhalad. Mármint a menekültek. Meg most ezek a merényletek Párizsban. Tegnap ott, előbb-utóbb itt is. Ma meg a tv-ben egy olyan műsort láttunk, hogy a globális felmelegedés miatt hogyan emelkedik a tengerek szintje és 100 év múlva egy csomó ma még szárazföld víz alá kerül, mert a 15 métert is elérheti. Mármint pluszban. És akkor mi lesz Londonnal, Párizzsal, New Yorkkal. Népvándorlás megint. Mi jó helyen vagyunk a földrész közepén, hegyekkel körülvéve. Na meg nem mintha érintene, hogy 100 év múlva mi lesz... De azért ez több, mint megérzés, hogy nem lesz nyugodt öregkorom és nem csak a tisztelt családom meg a rossz alakot felvevevő korfa miatt. Itt Európában sírunk, hogy nincs fiatal munkaerő, mert persze gyereket szülni meg nevelni fáradságos, ha meg özönlik a 30-as korosztály gyerekekkel, akkor meg terroristázunk ezerrel, mert féltjük a vagyonunkat, ha meg aztán 9 (!!) terrorista belehúz, mi vagyunk a világ bölcsei, mer' ugye hogy megmondtuk...

De azért a szomorú igazsághoz tartozik, hogy a Keletiben dekkoló menekülteknek semmit nem vittem, pedig egyszer még a saját szememmel is láttam Őket, csak verbálisan voltam velük, fizikailag meg csöppet sem. Vagyis a szám járt. De legalább az mellettük.