Hétfőn reggelente a suli 8:15-kor kezdődik, míg a többi napokon 10-kor vagy 10:15-kor, ezért ilyenkor, vagyis hétfőnként ember viszi a csemetét autóval. Gyerekecske persze tök boldog, hogy apával, meg kocsival...

Tegnap kérdezi a gyermeket, hogy mikor kell indulni, persze ő nem tudja, szájába rágja, hogy 7:40-kor, ha nem akar elkésni. Reggel felkelek 6:35-kor, hogy minden rendben legyen az induláshoz, reggeli, tejeskávé, táska, uzsonna, rendben felöltözés, minden reggeli ügyintézés időben menjen. Hallom 7-kor, hogy ember órája csörög, aztán nekiáll zuhanyozni, jön fel, kényelmesen teát főz, kedélyesen beszélget, 7:41-kor, mikor a gyermek kabátban útra készen áll az ajtóban, Ő ingben, kezében a teásbögréjével az ablakból a mókust nézi, ahogy ügyesen szedi ki a mogyorót a madáretetőből. Ekkor jegyeztem meg, hogy 7:41 van. Erre leordítja a fejemet, hogy mit gondolok én, ki vagyok, az időjelző? Hogy szerintem ő nem tudja, hány az óra? Nem látom, hogy még issza a teáját? Mondom tegnap épp azt beszéltük, hogy 7:40-kor indulás van. Hogy nekem ahhoz semmi közöm, azt nem velem beszélte. És ha nem tetszik a rendszer, akkor keljünk még hamarabb és vigyem a gyermeket busszal, ahogy a többi napokon szoktam. Neki a teája a legfontosabb. Mondtam jó, de akkor keljen ő 5 perccel korábban és lesz rá ideje. Valamit még ordítozott, de itt már bölcsen bekussoltam és elkerültem az útjából. Amúgy 7:47-kor elindultak, remélem, nem késtek el.

Most visszagondolok. Mikor mondtam, hogy 7:41 van, nem mondtam hangosan, vagy durva hangsúllyal, tényleg azt gondoltam, hogy nem veszi észre, hogy rohannak a percek. Lehetett volna azt is reagálni, hogy Ó a francba, de ezt a teát még megiszom, mert anélkül zombi vagyok és rohanunk. Vagy valami ilyesmit, amit én mondanék hasonló helyzetben. Ő meg azt mondja hasonló helyzetben, hogy már megint nem vagyok kész időben, mert nincs időérzékem és már megint elkésünk, mint mindig. Mire én azt mondom, hogy sosem késünk el, no para. Mondhatna mást is, de ezeket szokta mondani...

Tegnap esti kis színes. Vasárnaponként újabban ő főz vacsorát, ez nagy fejlemény, igaz, harmadjára is ugyanazzal kísérletezik, stir fry, vagy mi. Az első rémes volt, de lenyomtuk, a második szuper, a tegnapi so-so. Gondoltam, mielőtt kész, lerohanok, kiszedem a szárítóból a száraz cuccot és átteszem a kimosottat a szárítóba, hadd dolgozzon a gép, míg eszünk. 5 percnél nem volt több, inkább kevesebb. Jövök fel, azt mondja, most miattam elrontotta a kaját, mert túlfőzte, mert nem voltam itt és az csak frissen jó, mert én mindig ezt csinálom, hogy mindig épp vacsora előtt tűnök el. Hozzákezdtem volna, de aztán elharaptam. Hogy miattam ugyan kár volt szétégetni (amúgy teljesen O.K. volt az állaga), szedte volna ki 2 perccel előbb, legalább hűl egy kicsit, másrészt, mindig? Én főzök mindig, és mikor kiabálok, hogy kész a kaja, van, hogy negyedóra múlva kerül elő.

Naszóval, élünk boldogan...

Ez egy kb. áprilisi írás, csak elfelejtettem élesíteni...