Tegnap suli karácsonyi műsor a művházban. Kivonulunk családilag+anyukám+kicsi drágám ovis barátnője az anyukájával, mint VIP vendégek. Persze a főszereplőnek éjjel durva hasmenése, Ő a vécén alszik és az előtérben... Hajnalban a nagyfiamat kikísérem a vonathoz, aztán haza, vacakolok a sütikkel, amit viszek délután, kicsim közben tovább rohangál, aztán fokozván az izgalmakat hány is egyet. Onnantól viszont új életre kel. Pakolom az ajándékokat is, mert ki más lenne a szülői munkaközösség, ha nem én... Meg a sütik, meg a kölök. Meg persze közben írom a beadandó dolgozatomat is... Már húzza a cipőjét, és késésben vagyunk persze, mikor apa úgy érzi, meg kell ezt beszélni komolyan Vele, hogy akar-e Ő egyáltalán ilyen betegen menni. Kicsi csak néz rám rémülten, persze, hogy akar, hetek óta erre a szereplésre készül. Ő az egyik diák (a 8-ból). Énekes-táncos főszerep! Mondom, hogyne akarna. nadehogy az nem úgy van ám, mert én olyan vagyok, mint az anyám, aki eldönti a gyerek helyett és ezt mostan itten állatira komolyan meg kell beszélni. Mondom bakker, ha ez ilyen fontos, beszélted volna meg negyed órával ezelőtt, overtime, megyünk, ha baj van hazajövünk. Sértődés. Utána ajtóban állás, mert Neki fogmosás, utána bezárt ajtó újranyitás, mert Neki kesztyű kellés. 7 percnyi út a művház...

Megérkezünk, kicsi profin megy a művészek öltözőjébe, én megkérdeztem valakitől, hová vigyem a sütit, mondták fel, megyek, ember utánam, mondom Ő tegye le a kabátját, de nem, Ő velem. Jó. Letettük, vissza a földszintre ruhatár, vissza fel terembe. Anyukám is, barátnőm is foglalt helyet Nekünk. Barátnő közelebb, anyukám sértődés. Műsor le, gyerekek cukik, rohanás asztalokhoz sütizni. Enyimé gyerek csak az itthoni csokitortából eszik, ergo verekedés, nehogy ne jusson. Győzelem. Utána ajándék szortírozás, osztály is, magán is. Tanár és gyerek üldözés, hogy találkozzék adó és kapó. Nagyjából o.k., mondjuk kicsi drágámra 2 csomagot bíztam, azt másnak adta át, utána mentem, hogy sorry, képeslap csere (mert az névre szólt). Ez is megvolt.

Vége mindennek, kicsi drágám rohangálósat játszik, nagy drágám beszélget, mert talált magának egy angol embert, anyukám felszívódott a hátizsákommal együtt, amiben ott van a kislány ajándéka, barátnő menne, kicsi lánya csak az én kicsi drágámmal hajlandó távozni, ezt kell megszervezni. Én ruhatárba le a sütis cuccokkal. Anyukám megvan, hátizsák is, de  Ő nem találja a ruhatári bilétáját, pedig már menne az operába. Kicsi fel-, majd eltűnik. Vissza emelet, embertől saját biléta elkér, de azt mondja, jön Ő is. Vissza le, anyukám bilétáját megtalálom a pénztárcájában (plusz a táskájában néhány kis díszt, amit megfújt az asztalról...). Ember nem jön. barátnő menne, időszorításban dolgozom. Keresem embert, nincs. Gyerek sincs. Felmegyek. Embert látták lemenni. Találkozom valakivel, aki pezsgőzni akar velem. Utána le. Ember megvan, gyerek nincs. Aztán gyerek előkerül, de ruhája nincs. Ruha megkerül, ember, gyerek felszívódik. Anyukám elmegy az operába, barátnő menne, de lánya nem. Ember előkerül, haragos arccal várakozik, míg gyerek megkerül, lehiggad és felöltözik. Volt pár kör, mire minden összejött... Ma reggel pakolok, bakker,a sütis tányérok nincsenek meg. Mondom embernek, otthagytuk a nagy kavarásban.. Mire Ő: Miért nem vállalom a felelősséget a hibáimért, én hagytam ott egyedül, az én dolgom volt. Mert én ilyen vagyok, hogy semmit nem tudok megszervezni, viszont mindig minden hibámat másra akarom kenni...